Magad uram, ha szolgád nincsen… OFF.
Élek, köszönöm a kedves, érdeklődő maileket. Tényleg nagyon kedves, hogy így aggódtatok! Köszönöm! Az elmúlt pár nap azonban…huhh, ha tehetném, meg sem történt volna. A hétfő még mindenféle jó dolgokat hozott magával. Bizakodó voltam, hétindítás, egyebek… A dolgaim úgy tűnt, megtalálták a saját medrüket, az idő is melegebbre és naposabbra fordult. Aztán a hét további részében megtapasztalhattam/tuk, milyen is itthon 2009-ben az INGYENES SZOLGÁLTATÁSOK köre.
Szolgáltatás 1: Kedden hostom, az extra úgy döntött, karbantart. Végül is már legalább 2 hónap eltelt úgy, hogy maradéktalanul jól működött a blog. Most 4 napra lerohadt. Én meg szorgalmasan kérdeztem tőlük, miért s hogyan nem, megnyugtattak, már mindjárt nem is fognak karbantartani. Bele is nyugodtam, meg nem is annyira foglalkoztam vele, mert az élet az egyéb területeken is ide-oda csapkodott. Aztán tegnap már az az üzenet fogadott a blogomtól, hogy nincsen meg az a francos adatbázisa:-( Nos, hát én nem vagyok egy IT guru, meg hát nő is vagyok kérem, ráadásul öregszem. Én naív azt gondoltam, hogy ha a bloghoz (és az adatbázisához) 3 napig nem fértem hozzá, majd a negyedik napon az adatbázis már elérhető volt, de nem azon a felületen történik a szerkesztés, szóval akkor én azt gondoltam, hát lehet, hogy nem én nyomtam félre, javítottam bele valamilyen konfig fájlba, hiszen a blogom felé se néztem, ha igen, akkor is csak a “KARBANTARTÁS - 503AS HIBA” verte ki a szememet. Kérdem a szápportot, nos akkor most helyrehozzák-e a dolgot, ha igen mikor? Válasz: Nézzem meg már a konfig fájlomat és állítsam már be megfelelően. Hát, de most komolyan kedves extra! Nem lett volna egyszerűbb megírni, hogy figyu, Te hülye női felhasználó, a host neve változott, állítsd át! És akkor az ember renault jeles lánya nem tölt órákat php fájlok nézegetésével, hanem odakattint, átjavít, aztán működik minden, mint a karikacsapás ismét. Nincs értetlenkedés, zavar az erőben, esetleg kiakadás, aprószentek felemlegetése…. Sőt! Még hálás is lettem volna nekik. De végül megoldottam. Magam. Mert magad Uram, ha szolgád nincsen…
Szolgáltatás 2: ezt nem is igazán nevezném szolgáltatásnak, de “ingyenesnek” csúfolják, bár rettenet pénzt fizetünk érte. Már mi. Azok, akik fizetnek adót, TB-t. Szóval tegnap este Pöttyömmel munka után, negyed 7 magasságában elgurultunk még a pékhez vacsorának valót beszerezni. Naponta kétszer megyek oda, reggel az ovisoknak szerzek be, este magunknak. Mivel reggelente rohanunk, Pöttyöm csak esténként jön be az üzletbe, cseverészik a “péknénikkel”, megnézi az üvegen át, ahogy a pékbácsik dolgoznak, aztán nagy nehezen hazarángatom onnan. Tegnap este is így történt, már éppen a kocsihoz értünk, amikor ő az egyenes terepen elesett. Puff neki. Volt már ilyen, máskor is. A sírást is hamar abbahagyta, ahogy felemeltem. Kicsit fájlalta a térdét, ami egyébként le sem horzsolódott. Hazaértünk, játék, fürdés, aztán én elindultam a városba, hogy találkozzam kedves barátnőmmel Mmel, aki Pöttyöm keresztanyja. Olyan ritkán tudunk elszakadni, mi csajok, hogy úgy igazán jól kidumáljuk magunkat, erre a tegnapira is hetek óta gyúrunk. Úgy egy órája megy a trécs, maikor jön a telefon, a gyerek nem alszik, fáj a keze. Mondom az apukájának, borogassa be. Egy óra múlva ismét hívás, nem alszik és a keze be is püffedt kissé. Közben M elmeséli, hogy a huga kisfiának szilánkosra tört a lába és éppen csak kicsit bepüffedt. Na, akkor már kicsit ideges voltam, aztán végül hazaszáguldottam, lássam, mi a szitu. Gyerek keze lóg, fájlalja, kissé püffedt. Születése óta nem volt kórházban, mondom az apjának, irány az ügyelet. Gondoltuk a Heim Pálban biztosan jól ellátják majd, mert annak oly jó híre van. Éjfélkor egy kedves orvos felvilágosított minket, hogy náluk csak belgyógyászati ügylet van, röntgen nuku, se orvos senincs. Menjünk a Jánosba. Mentünk, mit mentünk, száguldottunk. Pöttyöm közben annyira izgult, megkockáztatom félt, hogy egyfolytában csicsergett az ölemben. Azért mire a Jánosban megtaláltuk a gyermeksebészetet, mindenféle útbaigazító tábla nélkül abban a rohadt nagy sötétségben, már kezdett felmenni a pumpánk. Végre megvan! Feltépjük az ajtót, ami zárva. Kiírva semmi. Egyszercsak kijön egy koboldszerű ember és a következőt kérdezni: Mi van?
Most komolyan. Lehet, hogy addigra már túlérzékenyek voltunk, de hajnalban, amikor az ember nem jószántából cipel egy háromévest a gyereksebészetre, akkor vajon a MIVAN?nal célszerű nyitni? Mondjuk neki, jóestét, a gyerek elesett, keze felpüffedt, fájlalja. Mire ő: Honnan jönnek? Mondjuk honnan, konstatálja, hogy sajnos a körzetbe tartozunk, nem zavarhat el minket. Üljünk le és eltűnik egy ajtó mögött. Ülünk, várunk, közben a hároméves már majd elájul. Velem együtt. Várunk. Jó 20 perc után előkerül a kobold, bemehetünk. Szerzett egy orvost. Orvos megtapogatja a kicsi kezet, közben a kobold irtó paraszt stílusban veszi fel az adatokat. Hozzáteszem, nem is értem, erre miért kell külön koboldot tartani? A doktorbácsi is be tudná gépelni azt a 5 adatot….
Irány a röntgen. Ismét várunk. Pöttyöm fél, nem mer elaludni, már nagyon készen vagyunk. Néptelen folyosó, félhomály, kényelmetlen székek, csend. Sehol, senki. Várunk. Egyszer csak jön egy nő. Csak mi ülünk a folyosón. Elmegy mellettünk köszönés nélkül. Mi a vidéki tuskók köszönünk. Csak úgy viszonzás nélkül. Majd a nő elmegy wcre és újabb 10 perc után behívja Pöttyöt. 3 perc alatt kész a felvétel. Orvos eltűnik. Újabb 10 perc. Visszatér. Eltörött a csont. Gipszelni kell. Ismét 10 perc eltelik. Várunk. Közben RTG-nő ismét nemköszönve távozik. Mi köszönünk a hátának. Azonban érdemes volt várni! Kisvártatva megjelenik ez éjszaka egyetlen emberi alakja. A gipszelő bácsi. Borostás, iszonyú bagószaga keverik valami olcsó arcszesszel. Pöttyöm megjegyzi: büdi. DE! Kedvesen köszön, a gyermekhez folyamatosan beszél, hogy oszlassa a félelmét. Mesél neki, mert a gipszelés érdekes, sőt! Már-már varázslat! Tekeri-csavarja a kötszert, itt bújik ki a nagyujj, itt a többi kicsi. És már készen is van a 15 cmes szupergipsz! Közben a doki is visszatér. Megnézi Pötty milyen bátor. És visszarendel következő csütörtökre. Közben el is készülünk. Két óra hajnalban. Pöttyöm élete első (remélem utolsó is) gipszével büszkén vonul kifelé és köszönget mindenkinek. És dícséri magát: Ugye, milyen bátor voltam Anya? Majd a kocsiban az ölemben azonnal elalszik. Szemem megtelik könnyel.
Hol a francban lett ez az egész eltolva? Ezzel az egészségüggyel? Hol veszett ki belőlük a lélek? Az emberség? Olyannyira, hogy még a kicsi beteg gyermek látványa sem tud belőlük egy kedves szót kihozni? Rengeteg pénzt fizetünk, de hova tűnik vajon? Tényleg nem várná az ember, hogy mint a Vészhelyzetben lobogó fehér köpenyek szaladjanak elénk, vegyék el a gyereket és akarjanak segíteni. Csak egy kis kedvesség, na az sokat lendítene a dolgokon.:-(((
Szolgáltatás 3: Azt hittem, amikor elkezdtük az ovit, hogy azok a nemes célok, amik engem hajtanak, azokat az alkalmazottak is magukévá teszik. Most már tudom, hogy ez hiú ábránd. Nem szabad hinni senkinek, nem szabad bízni senkiben. És csak abban lehetsz biztos, amit saját magad elvégzel. És hogy magas színvonalon szolgáltatni hogyan lehet? Hát úgy, ha magad Uram…..
Tanulságos hetet tudhatok magam mögött. Van egy mondás: Ami nem öl meg, az megerősít. Osztom. Állati erős leszek.:-)))) Amúgy Pöttyöm ma a március15-i óvodás huszárjátékban a hadirokkant szerepét kapta meg. Egy széken ücsörgött felkötött karral, míg a többiek masíroztak körbe, de a kis manók oda-oda mentek és megsimogatták a háborús hős “kórházi kezét”:-)
Nelli said:
Szia Ízbolygó!
Már egy ideje olvasgatom a blogod, nagyon tetszik!
Kigyűjtöttem pár receptet, amiket szívesen kipróbálnék (picit válogatós vagyok :D), de csak a linkek voltak meg, ezért mérgelődtem, hogy nem volt elérhető az oldal. Örülök, hogy minden helyre állt végre, és a hétvégén beszabadulok a konyhába.
Most azért vettem erőt magamon, hogy írjak is végre, hátha ezzel kicsit feldoblak így ismeretlenül…
Pöttyödnek jobbulást, Neked pedig jó egészséget és sok energiát kívánok, hogy sokunk örömére blogolhass!
Nelli
siccike said:
ajjjjjjajjjaj, ez a kéztörős sztori nagyon szörnyű!!!!! Szegény Picúrka azokkal a gyönyörű szemeivel! Én is tuti nagyon kibuktam volna! Mielőbbi jobbulást Nektek!
Egy technikai felvetésem lenne nekem is a bloggal kapcsolatban. Általában a kedvenceket RSS-be teszem, és úgy olvasom. A te blogodnál egy ideje sajnos az történik nálam (de könnyen lehet, hogy ezzel valami miatt egyedül vagyok!), hogy az RSS feedre kattintva átlag kb. min. 3 perc, mire átkapcsol a blogon a teljes megjegyzésre. Mivel általában nagyon rohanok, mindig hátrahagyom, mondván, hogy majd később újra, de így valójában az elmúlt hónapokban a bejegyzéseid nagy részéről lemaradtam, mert utána is rohanok tovább.:-((( Igaz, hogy külön kedvencbe téve gyorsabban megnyílik, de ahhoz is ugye újabb ablak, stb., hát igen, rohanó anyuka…:-( Érdekesség, hogy talán egy hónapja volt kb. 1 hét, amikor viszont minden ment, mint a karikacsapás, meg is örültem neki nagyon, de aztán megint visszaállt.:-( CSak egy felvetés, mondom, simán lehet, hogy ez csak nálam van így. Tudod, én sem egy IT guru!:-))
Csenge said:
Szia Ízbolygó!
Könnyen elérzékenyülök, meg is könnyeztem a soraidat… Sajnos az utóbbi évben sokat betegeskedek, folyton dokihoz járok. Jó lenne már túl lenni az egészen, megkönnyebbülni.
Tapaszatlom, hogy hiába van beutalód 10 órára, sorrakerülni csak másfél óra múlva fogsz. Persze megesett már, hogy az ebédszünetükbe torkollott, így még tovább tartott. De látod, még ettől is van undorítóbb.. Elszomorít, hogy Pöttynek így kellett mindezt megélnie… Jobbulást neki!
Ági, aki főz said:
Hú, alaposan összejöttek a dolgok. Sajnálom Pöttyöt, de azt is látom, hogy milyen szerető gondoskodással vettétek körül és azt hiszem neki nem volt akkora trauma, mint egy felnőttnek.
Küldök egy nagy virtuális puszit minden esetre.
MR IB said:
Nem az a baj az egészségüggyel, hogy nincs benne pénz, hanem az, hogy igénytelen, meg az, hogy embertelen. Nem az idő hosszúságával volt bajom (JKánosban az ajtónyitástól a kijövetelig kb. 1 óra volt), hanem azzal, hogy emberileg milyen tahón viselkedtek. Mert ha a koboldszemű azt mondja, hogy hé paraszt most nincs itt orvos, de kerítek és kb. ez negyed órába kerül, akkor tudod mi fog történni, tudod, hogy dolgoznak az ügyeden és nem csak azért ülsz a váróteremben, mert ez a magyar szokás. Ha a röntgennél is, ha a koboldszemű nem úgy hagy ott minket a folyosón, hogy leteszi a Pötty papírját a folyosón egy dobozba, majd szó nélkül otthagy minket a félhomályos folyosón, hanem azt mondja, hogy hé paraszt most nincsen itt röntgenkezelő ápolónő, de kerítek és ez negyed óra, akkor tudod mi történik. És nem csak ott vársz, hogy vagy lesz vmi vagy nem éjjel fél kettőkor. A nem köszönő röntgenesnőről már nem is beszélek. Mert már Pötty is köszön a madaras Tescoban a pénztárosnőnek, akit nem biztos, hogy lát még az életben. Az, meg hogy egy kedves szó, egy mosoly nem lehet, meg önmagáért beszél. De a koboldszemű, meg a doki, meg az az ápolónő, akit megkérdeztem, hogy mi röntgenre várunk és tud-e segíteni, mire ő, hogy minek várunk, mert itt most nincs is orvos meg nem ő irányított minket ide, szóval ők ne csodálkozzanak, ha bemennek egy szolgáltatóhoz és ugyanilyen kölletlen szarokkal találkoznak. Ja, hogy akkor föl van háborodva. Ahelyett, hogy népi kezdeményezésként, mindenki kedves megértő lenne a másikkal. Akkor sem lesz több pénz a rendszerben, akkor sem mennek majd gyorsabban a dolgok, de legalább mentálisan éreznéd jobban magad, legalább érző emberi lénynek érezhetnéd magad. Mert lehet ám nevetni, örülni dolgoknak szegénységben is, meg államcsődben is, meg megemelkedett svájci frank hitelek mellett is. Csak akarni kell, meg változtatni. Magunkban. A többi akkor már gyerekjáték.
Marcsi said:
Kedvenc mondásom, hogy a jó szó, a mosoly ingyen van (bárhol, egészségügyben hivatalban, üzletben)… Én adom is ezerrel, csak amikor azt látja az ember, hogy egy kifagyott arc néz vissza rád, az irtó rossz érzés. Olyankor elgondolkozok, hogy biztosan hülyének néznek, de nem adom fel!
Pöttyötöknek küldök egy mosolyt, gyógyuljon meg mihamarabb!
Egy - ráadásul kicsi - gyerekkel kapcsolatban pedig még nagyobb bűn így viselkedni, milyen lelkiismerete van ilyen embereknek?! (költői kérdés volt…)
Süsis néne said:
Jobbulást kívánok a kis Pöttyödnek!!
Sajnos az egészségügy tényleg elég…. én is látom mert benne dolgozom….és ahogy látom minél nagyobb egy város, annál kevésbé emberiek az e-ü-ben dolgozók…
példa: nálunk a faluban a körzeti orvosi rendelőben(egyben van a gyerek és a felnőtt rendelés) az asszisztensnő mindig behívja a gyerekeket előre, majd ha sokan vannak vannak felváltva egy gyerek egy felnőtt, függetlenül attól, mikor ér oda az ember velük…de tőlünk nem mesze ez már nem így van. ott várhatod ki a sorodat a beteg gyerekkel. és ez csak az emberségen múlik, hogy azért egy beteg gyerek előbbrevaló , mint egy felnőtt….
Zsuzsa said:
Ó, jobbulást Pöttynek!
Neked meg elegendő energiát!
Millie said:
Jobbulást! A János kórházi esetet meg nagyon sajnálom!!! Azért nem mindenhol van így hálistennek… Egyébként nálunk az Uzsokiban is rutinszerű, hogy még a takarítónő se köszön az orvosnak, akkor sem, ha előre köszönök neki. A nővérek között is van jó pár, akit egy lókórházba se engednék, nem hogy emberek közé. Rendszeres rájuk a panasz, de nem lehet kirúgni őket, mert “munkahelymegtartó-program” van előírva…
siccike said:
hú, átállítottatok vmit?:-) megint tök jól bejön azonnalra az rss-ből az oldal! köszönöm-köszönöm!!!!:-)
joa said:
Szomorúak ezek a történetek. Egyetértek, hogy valami népi kezdeményezésre lenne szükség a kedvesség és odafigyelés terén, mert nekem úgy tűnik, hogy mindenki mindenkivel türelmetlen és ingerült.
Csak egy fordított példa az egészségügyből: egy szakrendelőben dolgozom, ahol a helyhiány miatt 1 rendelő helységben naponként felváltva több rendelés folyik. Én x rendelést tartok csütörtökön, és kb. fél óránként kopog valaki, hogy y rendelésre kér időpontot. Udvariasan elmondom neki, hogy most x rendelés folyik, y-ra nem tudok sajnos időpontot adni, telefonáljon, vagy jöjjön vissza. Statisztikáim szerint 10 emberből 2 megérti, és elköszön, 6 felháborodik, és elkezd velem veszekedni, hogy akkor neki most vissza kell jönnie, és 2 pedig durván háborodik fel, pl. nemegyszer elküldtek már a k…. anyámba, rámvágja az ajtót stb. (Hozzáteszem, hogy a főbejáratnál, a rendelő ajtaján és az interneten is fel van tüntetve, mikor melyik rendelés van)
Ez a kopogásos verzió egyébként már a jobbik helyzet, mert amíg kilincs volt az ajtón, a betegek kopogtatás nélkül benyitottak, miközben valakit pl. éppen vizsgáltunk, és ült az ágyon meztelenül. Le kellett cserélni gombosra a zárat, hogy ne jöjjenek be.
Mindezt CSAK azért írtam le, mert nem mindenki olyan rendes és normális mint ti, akik köszöntök és türelmesen vártok. Azt tapasztalom, hogy gyűrűződik az emberekben a frusztráció, és kiadják magukból autóvezetés közben, a boltossal kiabálva, vagy bárkivel.
És akinek az a szakmája, hogy szolgáltat, gyógyít stb. annak pláne nem szabadna így viselkednie!
Orsi said:
Szia Tünde!
Nagyon sajnálom, hogy ez történt veletek! A János gyereksebészetéről én is csak rosszat hallottam. Egyszer István vízsérvével mi is voltunk ott, a viszontköszönés teljes hiánya, ill. a kaotikus állapotok nekem is feltűntek. (A sérv hál’ Istennek magától elmúlt…)
Szeretettel gondolok Rátok, Pöttyre külön!
Nelli said:
Sziasztok!
Nem akartam kommentálni a magyar egészségügyet, de most már nem bírom ki.
MR IB-nek teljesen igaza van, nem csak a pénz hiányzik. És ebben az esetben tényleg nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy ne legyen ennyire negatív élmény az egész… Jó lenne olyan emberekkel találkozni ilyenkor, akik félre tudják tenni a saját problémáikat legalább arra az időre. Ehhez viszont nagy elhivatottság kell, és ha csak olyanok lennének az egészségügyben, akik eléggé elhivatottak, akkor valószínűleg nem lenne fele ennyi orvos/nővér sem.
Én azon döbbentem meg nemrég, hogy több barátnőm is azt mesélte, hogy a nőgyógyásznak nem tetszett, amikor mondták, hogy nem akarnak fogamzásgátlót szedni. Annak ellenére, hogy mondták, nincs értelme szedniük, a doki azt mondta, hogy de hát szedni kell… Gondolom minél többet felír, annál jobb neki anyagilag, más meg nem érdekli.
Jó lenne, ha mindenki kicsit azt tartaná fontosnak (önmaga helyett), hogy a másik embernek segítsen, és akár csak egy mosoly vagy kedves szó erejéig, de legalább pozitív élménnyel gazdagítsa a másikat. Viszont azt hiszem, hogy ehhez mindenkinek kellene egy kis pozitív energia/élmény forrás. Ha a munkán gond van, a törlesztő részlet növekszik, stb., de otthon vár a családod, akikkel megoszthatod az aggodalmad/bánatod, és feloldódik a benned felgyülemlett feszültség, akkor nem fog rádtelepedni egy komor hangulat. De gondoljunk bele, mi van azzal, akit otthon nem egy kiegyensúlyozott családi légkör fogad, hanem a tetejébe ott is inkább csak a problémák és a negatív légkör. Ember legyen a talpán az, aki ilyen élethelyzetben még azzal próbálkozik, hogy másoknak segítsen.
Talán nem is dühösnek kellene lennünk miattuk, hanem inkább sajnálni őket?
“Pay it forward”
Szép hétvégét MIndenkinek!
Nelli
piszke said:
:((
Lizi said:
Annyi gondolat kering most a fejemben, már délután óta, amikor is nekikezdtem az írásnak, de elveszett.
Szóval, mind a Te mind Mr IB szavait teljesen magaménak érzem.
Legutóbbi élményem, amikor januárban influenzával mentem az orvosi rendelőbe. Vidékiként próbáltam volna orvosi ellátásban részesülni Budapesten, szerintetek? Kértem, hogy csak vizsgáljanak meg, mert lázam van és iszonyatosan rosszul vagyok. Nem akartam táppénzes papírt, CSAK egy vizsgálatot, hogy mi a bajom és gyógyszert. 1 óra várakozás után közölték, hogy ja hát nem ők az ügyeletes orvos. Mondták, hogy ki, kérdezem hol van? Semmi válasz…. Akkor már ráordítottam, pedig nyugodt ember vagyok. Rám se néztek, folytatták a dolgukat, mintha ott se lennék, végül is dögöljek meg.
Sajnos annyira keserűek és szomorúak az emberek, hogy valóban csak sajnálni lehet őket. Tényleg nehéz most, mindenkinek. Néha én is kesergek, aztán gyorsan ráébredek, hogy mennyire rohadt jó nekem és mennyire szerencsés vagyok.
Pont a napokban beszélgettünk a párommal a válságról és szóról-szóra ugyanazokat említettük, amiket Mr IB. Ez a „válság” nem jött hiába, csak senki nem gondol ezen túl, csak szidja az ország vezetését, a gazdaságot, a jobbat meg a rosszabbat.
Szerintem ez jelzés értékű, jelzett a világ, hogy kicsit álljunk már meg és gondolkozzunk el. Valóban az az érték, hogy kinek milyen kocsija van, milyen ruhát hord, hogy halmozzuk a fogyasztási cikkeket mértéktelenül. Bele sem gondolunk, hogy meddig bírja el ezt a Föld, a Világ. A legrosszabb pedig, hogy elmegyünk az emberi alapértékek mellett, mint békesség, nyugalom, szeretet, szerelem, család.
Most talán felértékelik az emberek ezeket az értékeket és rájönnek, hogy ezek sokkal többet érnek, mint egy új lábas vagy egy új szoknya. Az nem fog boldoggá tenni és nem tart örökké.
Én bízok ebben…
Pöttynek persze jobbulást. Egyébként a reakcióiból is kitűnik, hogy ő még mennyire romlatlan a világ dolgaival szemben. Így kéne maradnunk.
Tünde,
a munkádhoz meg kitartást. Én hiszek az elhivatottságodban és kívánom, hogy találj olyan embert, aki szintén és segít a terveid megvalósításában.
móni said:
Bocs, hogy kicsi “ellenvéleménnyel” vagyok. Az előttem szólókkal teljes mértékben egyetértek. A jó szó, odafigyelés ingyen van, és mindenkinek jár. Csak felmerült bennem, hogy muszáj volt éjszaka ügyeletre menni? Mi lett volna, ha reggel mentek? Addig történt volna valami további károsodás? Vagy a gipszben kevésbé fáj? További gyógyulást!
Cesile said:
Hello!
nemrég találtam rá az oldalra, zseniális imádom.
Sajnálom hogy ez történt veletek jobbulást a manókának.
Én csak egy hasonló helyzetben lévő példával állok, mivel nemrég megrándult a vállam. Este 10kor bementem az ügyeletre. mindennel együtt kb 35 perc alatt végeztem. Nem voltak kedves mosolyok csak álmos arcok, de szakszerű, korrekt és gyors ellátást kaptam. Osztom a véleményt, hogy legalább az egyik jólesik az embernek…
kedves Móni!
szerintem ha ott vagy egy 3 éves gyermekkel akinek fáj, akkor az ember bemegy vele az ügyeletre (én magammal is bementem, pedig az rándulás volt és nem törés)
és mivel szerintem egyik szülő sem orvos, nem valószínű hogy meg tudták állapítani hogy mi lehet a baj. mi van ha elmozdul, vagy műteni kell?
szerintem ha te rosszul vagy te is szeretnéd minél előbb tudni mi lehet a baj, hát még ha gyermekről (gyermekedről) van szó.
nem bántani akartalak csak szerintem te ezt nagyon nem gondoltad végig.
Ízbolygó said:
Nagyon köszönjük a kedves szavaitokat! Igazán szívet melengető érzés olvasni, amikről/amiket írtok! Köszönjük!
Pötty (talán a sok-sok pozitív energiátoktól) már jobban van, sőt mára egészen részérvé vált a kórházi keze. Reggel ujjongva közölte, hogy megint mozognak az ujjai és a jókedve is töretlen.:-)
Móni kommentjéhez egy gondolat:
egyrészt nem gondolom, hogy napközben több kedves emberrel találkoztunk volna. Sajna.:-(
másrészt nem tudom van-e gyermeked. Mi a születése óta (ahogy a posztban is írtam) nem voltunk vele kórházban, pedig történt vele már pár baleset, mert nem éppen egy angyalka-típus. Most is csak azért mentünk be, mert nem tudott elaludni (pedig igen jó alvó), folyamatosan sírdogált és egyre csak fájlalta a kezét. Lehet, hogy várni kellett volna reggelig. Mivel nem vagyok orvos, nem tudom, történt volna-e károsodás. De akkor éjszaka nem is akartam kockáztatni ezt. Szerintem nem azért voltak zordak (bunkók), mert már az igazat álmát aludták. Ha meg igen, szívből irigylem őket.
andrea said:
Jobbulást kívánunk Pöttynek, ami pedig Titeket, szülőket illet, igenis csak így, mosolygósan-harcosan tovább. (Hol inkább kicsit egyik, hol inkább kicsit másik). Majd tizenöt éve nekünk is ez válik be.
Doki said:
Jaahajajaj, hát mi történt?! Azért aranyos a kis csákóval, ünneplőben, kis hadirokkantként is:):) Remélem, Ti is kihevertétek a traumát azóta!!
lilahangya said:
Jobbulast Pottynek! Es Neked/Nektek is! Janos korhazzal volt hasonlo esetunk, Kicsicsaj agyrazkodos, en meg Dadival 7. honapban. Fel ejszakat vegigvartuk, majd vagy szeken alszik kismama, vagy egy osszecsuklo kempingagyon, otodmagammal, tobb folyamatosan siro kicsi mellett. Remelem soha tobbet…
Ízbolygó said:
Andrea!
DP!
So-so.
Lilahangya!
Köszönjük. Saját élményed, meg jujjjj! Rémes! Remélem, Nektek sem lesz olyan többet!
Lekvároskukta said:
Drága Pöttynek jobbulást! Nagyon édes a kiscsákóban
Neked gratula, megint olvastalak :))
Ilyen “élményeket” pedig soha többé!
Izlésszindróma said:
hát, úgylátszik engem, valahogy csak az visz, hozzászólás írásra, ha eltűnik a jól megszokott álom-konyhagyár…………..
Addiktív az oldalad, de ezt már gondolom sokan mondták.
Kicsit úgy éreztem magam, mint a Jack Nickolson a Lesz egy még ígysé-ben, amikor eltűnik a pincérnője:))
Pöttynek én is küldök egy virtuális puszit!!!!!!!!!! a szép gipszére, tündérszép ez a kislány.
chilii said:
1. nem is értettem hová tűnt a blogod, de én a blogteres már semmin sem csodálkozom.
2. Pöttynek jobbulást! és csak kórházba ne kerüljön az ember! párom azért volt bent 3 napot egy 10 perces ambulánsan is elvégezhető beavatkozás miatt, hogy a kórház számlázni tudjon az OEP-nek 3 napot (103ezerFt-ot)
3. sajnos így van! csak az van elvégezve amit magad csinálsz
móni said:
Bocsi, ha bántásnak tûnt, nem annak szántam, meg nem kioktatásnak. Nekem is van gyerekem, gondolom mennék vele ügyeletre is, csak utólag kérdezném meg magamtól, hogy volt-e értelme. Így is rossz éjszakátok volt, úgy is az lett volna, de otthon. Lényeg a lényeg, kívánom, hogy ez már sose okozzon fejfájást.
Ízbolygó said:
LK!
Javul az állapota. Ma du. éppen bemutatta, hogyan kell gipszes kézzel motorozni, majd egy fűcsomón átbucskázott motorral együtt és nevetve állt fel, hogy ez milyen vicces volt!
Ízlésszindróma!
Álom-konyhagyár. Ez nagyon kedves Tőled!!!
chilii!
2. na ez is milyen már!!!!
Móni!
Nem tűnt bántásnak csak gondoltam reflektálok rá. Így legalább aludtunk 4 órát, úgy meg nem biztos, hogy ment volna.
ÉS igen, remélem, mostanában a közelébe sem kell mennünk egy jó ideig….:(((
Cserke said:
Kicsit elmegyek, aztán rögtön mik történnek:((
Mindenkinek van ilyen története, ez jellemzi nagyjából a magyar egészségügy vastagját, de hogy gyerekkel is ilyen minősíthetetlenül viselkednek, az mindig meglep.
Jobbulást és sajnálom, hogy ilyen rossz dolgokon mentetek keresztül.
Ízbolygó said:
Nohiszen!:-) Jobb lenne maradnál idehaza, aztán akkor nem történne semmi rossz!
Igen, tudom, hogy mindenkinek megvan a saját sztorija, de valóban az volt a legmegrázóbb, hogy még a gyermek látványa sem ébreszti fel bennük az emberiesség szikráját sem!
A tegnapi motorozós esete után, bizton állíthatom, már kutyabaja. A fránya gipsz is csak útban van….:-) De rájött, hogy milyen jól lehet vele az ajtón kopogni pl:-)
Makka said:
Szia!
Tudom, hogy nagyon keveseket érdekel, főleg az ilyen drága jó szolgáltatókat, de mióta kénytelen voltál javításokat eszközölni az oldaladon, azóta nekem az alapértelmezett böngészőmben (Safari) nem hajlandó megnyílni, pedig rendszeresen olvastam a blogodat, amíg… Így viszont nem feltétlenül nyitok meg egy másik böngészőt, hogy eljussak ide.
Amit a János gyerekgyógyászatáról leírtál, sajnos nem egyedi eset és nemcsak az éjszakai ügyeletre korlátozódik. “Örüljetek” neki, hogy “csak” törésről volt szó. Az egyik barátnőm középső gyerekének az általában használt nyugtatók ellenkező hatást váltanak ki, azaz nem szedálják, hanem felpörgetik. Egyáltalán nem érdekelte őket, rászóltak a barátnőmre, hogy jó lenne, ha le tudná végre nyugtatni a két és fél évest, és hogy egy tök magánál levő gyereken végeznek mandulaműtétet. Ilyenkor a bevett eljárás, hogy hagyják elmúlni a beadott szer hatását és használnak olyat, ami megfelel (van ilyen és ismerik), aztán kezdenek hozzá a beavatkozáshoz. Az is igaz, hogy addig várni kell, megfigyelés alatt kell tartani a pácienst stb. Szóval külön munka.
Ahogy elnéztem a képeket, már elég jól van a kislányod – aki egyébként nagyon szép:) – örülök neki.
Kedves Móni!
Ne haragudj, de tök lehaltam azon, amit írtál, akármennyire is nem kioktatásnak vagy bántásnak szántad.
A törött csontot a lehető leghamarabb el kell látni, ugyanis a törött csontvégeknél 1 órán belül elkezdődik a sejtképződés, és ha túl sokáig hagyjuk magára a problémát, nemcsak fájdalmat okozunk a szenvedőnek (teljesen mindegy, hogy gyerek vagy felnőtt), hanem annak a veszélye is fennáll, hogy rosszul kezd összeforrni, műtétet kell csinálni. Már csak azért is gyorsan kell cselekedni, mert az egymáshoz súrlódó törött csontvégek – a csonthártya gazdag beidegzettesége miatt, plusz a csont körüli szövetek (izom stb.) irritációja – okozzák az említett igen nagyfokú fájdalmat. De ha mindezt nem tudod, mert nem kell ezt tudni természetesen, józan ésszel is belátható, hogy egy sérült gyerekkel, akin egyértelműen látszik, hogy fájdalmai vannak, nem váratjuk ki a reggelt.
móni said:
Kedves Makka! Talán az orvosoknak is szólni kéne, hogy ezzel sietni kell, mivel újraolvasva a történetet azt láttam, hogy a) este 7 körül tört el a kar, b) éjfélkor mentek kórházba (tapasztalatlan szülõk) és ott se kapkodták el a dolgot (a kimûvelt orvosok), mert c) 2 órára lett begipszelve. Tehát a kóros folyamatok már jól be lettek indulva. Ennyit a gyors cselekvésrõl :/ De ahogy a márc. 17-i bejegyzést látom, minden a legjobb úton halad
Makka said:
Kedves Móni!
Ha jól vettem észre, a kommentedben, amire regáltam, nem az orvosokat kárhoztattad a viselkedésükért, hanem a szülőket kérdezted meg, miért mentek éjszakai ügyeletre és nem várták ki a reggelt.
Innentől, ha gondolod, szólj az orvosoknak is. Mert ugye, a szülőknek már szóltál.