Keresés a blogon


Karácsony az Ízbolygón
A málnazselés szaloncukor projekt

Nov 29th, 2007 by Ízbolygó | 16

Hát, kérem szépen itt a sokak által követelt poszt.

A zselés szaloncukor (jó értelemben vett) pusztításának komoly hagyományai vannak/voltak a családunkban. Anyu mindig gondosan, idejekorán megvette, majd eldugdosta a szaloncukrot, aztán mi minden évben felkutattuk a rejtekhelye(ke)t és dézsmáltuk. De rendesen. Általában 24-e előtt újra kellett tölteni a készleteket. A következő csapást a fadíszítés közben mértük a szaloncukrokra, jópáran elhullottak a cél előtt. De amelyek a fára feljutottak, hogy úgy mondjam, az ő létük sem volt biztonságban. Kezdetben a karácsonyfa falfelöli oldalára jártunk rá (nem, nem a szoba közepén állt a fa, hanem mindig egy sarokban. Nem is értem, miért nem lehet venni, direkt sarokba tervezett fát.), mivel az nem olyan feltűnő. Amikor ott már csak az üres papírokat himbálta a szél, következtek az elülső, feltűnőbb részek. Itt már igyekeztünk a lényegétől megfosztott papírt úgy visszacsomagolni, mintha az benne lenne. Ezt az ember igen rövid idő alatt szinte tökélyre tudja fejleszteni. A legnagyobb pofáraesés, amikor ebben a családtagok is jók… Cselekedni gyorsan kell, nehogy észrevegyék a többiek. Odaosonás, szaloncukorpapír elkapása, üres, újabb próba, ez is üres…csupa-csupa üres papír, pedig úgy tűnt, a fa még tele van szaloncukorral. A legvégső fázis a csúcsközeli helyek meghódítása. Oda már csak a legelvetemültebbek vágynak és ez az a hely, ahol a szaloncukor is a legtovább húzza. De 27-ére általában ezeket pontokat is bevettük. Eközben minden évben megsemmisítettünk jópár díszt, amik bár nem értünk hozzájuk, a földre vetették magukat, hátha így menthetik a cukrok életét.

Akkoriban (70-es, 80-as évek) zselés szaloncukrot és a klassszikus ízesített fondant lehett kapni, meg pult alól a banánt és a narancsot… Rémlik, valami rémes kávé-ízű is, de azt csupán egyszer ettem a Nagyiéknál. Ki tudja milyen apropóból vásárolta meg. Abban az évben viszont a fájuk lebontásáig szinte az összes szaloncukor a fán maradt:-) Nálunk, ha emlékeim nem csalnak, soha nem volt fondant, csak a zselés. Mi azt szerettük. A papírból kibontva a számban addig forgattam, míg leolvadt róla csoki, aztán apránként elszopogattam magát a zselét. Persze, ha a mennyiségre mentünk a Tesómmal, akkor ez nem volt érvényes. A későbbiekben, amikor már a szaloncukor választék jelentősen kibővült, rákaptam a vajkaramellásra. Ennek házi reprodukálása jelenleg folyamatban van. Ez nehezebb téma, mint a zselés. Mert kérem, zselés szaloncukrot előállítani otthon, igazán nem ördöngősség. Csak győzni kell idővel és energiával….


Málnazselés szaloncukor étcsokival bevonva

Málnazselés szaloncukor

Hozzávalók:
fagyasztott málna
méz
zselatinlap
Szerencsi sárga csoki a bevonáshoz

A málnát felengedem, majd kevés mézzel, hogy ne legyen túl édes felforralom és addig rotyogtatom, míg a lé nagy része el nem párolog és be nem sűrűsödik a massza. Ezt követően egy szitán átpasszírozom. Zselatinlapokat (arányt félve írok, mert nem mértem ki pontosan: 2 dl mézes málnavelőhöz 3 zselatinlap nagyjából) hideg vízbe áztatom 5 percre. A magokat kidobom, a velőt pedig összekeverem a kinyomkodott zselatinlapokkal, majd ha szükséges a teljes oldódáshoz, óvatosan melegítem. Ha kész, megvárom, míg olyan sűrű lesz, hogy tortadíszítő piszolyból kinyomva nem folyik el. Ha ez sikerült, süőpapírra csíkokat nyomok, kihűtöm. Ha teljesen megszilárdult akkora darabokra vágom, amekkora szaloncukrokat szeretnék (1,5-2 cm), aztán a szaloncukrot egy villára ültetve olvasztott csokiba mártom, sütőpapírra teszem, majd kihűtöm. Ha a hűtőből nem tűnik el, be is csomagolom:-))

A fehér csokival bevont túl édes lett, úgyhogy a továbbiakban a recept szerinti (Szerencsi sárga) csokival dolgozom.


Málnazselés szaloncukor fehér csokival bevonva

16 hozzászólás a “Karácsony az Ízbolygón
A málnazselés szaloncukor projekt” bejegyzéshez


  1. Ági, aki főz said:

    Igen, igen! Isteni volt. És a képek is tényleg nagyon jól sikerültek! Csak így tovább.


  2. gabojsza said:

    Nem vagyok egy nagy szaloncukor rajongó, de ez nagyon, nagyon finom volt, kénytelen leszek elkészíteni a családnak! :-)))


  3. Mamma said:

    No hát ez lesz Piszke golyóbisain túl a másik, amit feltétlen el kell készítenem! A férjem imádja, most legalább nem kell a bőröndöt telepakolni vele:-)))), anyósomnak meg lesz beszédtéma a barátosnőkkel:-)
    Nagyon köszönöm!

    A zselatinlap mennyisége/mérete engem érdekelne, bár én agar-agart használok. Ha ezzel megcsináltam, beszámolok arról a mennyiségről. t3v valahol írt mennyiséget, utánanézek.

    Tudom, tudom, hogy a szaloncukrot olyan csini kis fóliákba csomagolják, de nekem az csak arra jó, hogy meghosszabbítsam a szalonozás élvezetét, és mindenhol cukros papírkák ténferegjenek a lakásban. Én lehet, hogy egyszerűen kapszlikba tenném. Tudom, nagyon snassz:-))))


  4. piszke said:

    Még mindig a mártogatás témánál maradva: a csoki csak lazán felolvasztva, és a felesleg lefolyik róla, azért lesz ilyen szép vékony?nekem a gombócokkal kellett azért ügyeskednem, ahogy le is írtam, igaz, tortabevonóval dolgoztam, és nem mertem nagyon felforrósítani.


  5. Ízbolygó said:

    Ági, Gabojsza!
    Köszönöm, kedvesek vagytok!
    Mamma!
    Zselatinlap: az Oetker által fémjelzettet használtam, ilyet
    Amúgy szerintem is teljesen felesleges a papír, de héha azért villantani kell vele:-)
    Piszke!
    Én úgy olvasztom fel a csokit, hogy a villanytűzhelyt legalacsonyabb fokozatra kapcsolom és amikor már 85-90%-a folyós a csokinak, de vannak benne félkemény részek félrehúzom és keverem, míg el nem olvadnak azok is. Így a csoki nagyjából 40-45 fokos. Aztán a lábast megdöntöm picit, hogy könnyebb legyen mártogatni. Zselé villa szélére rak, megmárt, aztán a villa alja a lábas oldalán lehúz, sütőpapírra rátesz. Így lett ilyen vékony.


  6. doctorpepper said:

    köszi, már nagyon vártam. bevallom, elcsentem egyet és hazavittem:):) így még tegnap is tudtam belőle enni:) de több nincs sajnos, kénytelen leszek elkészíteni:)

    az a jó a szaloncukor-lopkodásban, hogy a végén, amikor szedtük le a fát január elején, mindig találtunk egy-két sunyi darabot, amit senki nem vett észre… na az esett a legjobban:)


  7. Ízbolygó said:

    Nohát Pepper! Elcsentél még egyet?!?!

    Nálunk soha nem voltak sunnyogók. Rém alapos banda vagyunk:.))


  8. szazala said:

    “Nálunk soha nem voltak sunnyogók. Rém alapos banda vagyunk:.))”
    Szintén zenész:DDDDDDDDDDDDD!!!!Szóról-szóra………….


  9. Mocoria said:

    Figyelmetekbe ajánlom idén karácsonyra a lányaim módszerét: megálltak szépen, illedelmesen a karácsonyfa mellett, mint aki csak úgy nézelődik, esetleg hátratett kézzel - és óvatosan fújtak egyet. Az üres szaloncukor papírok lengedeztek, a teliek nem… Így nem kellett feleslegesen kinyújtaniuk a kezüket az üres papírokért, csak megvárták, míg mindenki elfordul, és hopp! már lehetett is elkapni egy telit, gyorsan kicsomagolni-bekapni-visszaigazítani a papírt… Ezért aztán nálunk se voltak “sunnyogók”, a fújós-teszten mindig megbuktak. :))


  10. doctorpepper said:

    hellohello, figyelj csak, nagyjából tudsz mondani mennyiségeket? Ha nem is dkg-ra, de mondjuk hány marék málna:) vagy valami támpontot.:) és hogy mennyi lett belőle kb. már kivettem az epret a fagyasztóból, úgyhogy nincs visszaút!!:) köszi!dp


  11. Ízbolygó said:

    Éppen nálad kommenteztem, amikor Te meg nálam.
    Mennyiség: benne van a recipében!!! :-) A hozzávalók alatt a szövegben. Elfáradtál péntekre, mi?!:-))


  12. doctorpepper said:

    :) jaja, kicsit igen:) csak a lényegre törekedtem:) akkor is maradt kérdésem:) szóval 3 zselatinlap 2 dl málnavelőhöz az nem sok? és akkor hány darabka is lett?:) ha ez is benne van, csak nem vettem észre, akkor megőrülök:):) mára ígérem, befejeztem:)


  13. Ízbolygó said:

    Hát, sztem nem lett sok. Attól lett olyan az állaga, amilyet kóstoltál.
    Hogy hány db lett azt nem tudom, mert már a gyártás alatt dézsmáltuk. Nagyjából 50. Persze attól is függ, mekkorákat gyártasz. Ha megcsinálod, légyszi írd meg Neked mennyi és mekkora lett. Köszi!


  14. maszatkonyha said:

    szia! :)
    egy életre leköteleztél ezzel a recepttel, nagyon jó lett :)

    én nem szórakoztam a csíkokra nyomással, hanem egy széles műanyag tálba öntöttem és amikor megdermedt, kockákra vágtam.
    de kaptam olyan tippet is, hogy jégkockatartóba adagolni és úgy megdermeszteni. ezt ki fogom próbálni :)

    nagyon köszi mégegyszer! :)


  15. Ízbolygó said:

    Maszatkonyha!
    Nagyon örülök neki!
    A jégkockatartós tipphez: és hogy fogod onnan kioperálni? Meg nem lesz túl vastag?
    Ha kipróbálod, írd már meg légyszíves!
    Köszi!


  16. mm said:

    nem próbáltam, de úgy gondolom, ha folpackot teszek az aljába, akkor azzal könnyen ki tudom szedni, nem?
    ha kipróbáltam, jelentkezem! :)

Itt szólhatsz hozzá

Creative Commons License
© Ízbolygó 2007-2008-2009